Pedig 

/2011. 12. 09./

Nem volt kinek írnom.
Pedig két hónapja
minden napomat tekinteted
türkiz ékköveivel lepted meg,
ittam vékony ajkaid
törékeny szavait,
s gondolataim magányosan
utánad epedtek.

Nem volt mit írnom.
Pedig két hónapja
bájos orcád puha dűnéi alatt
széles mosolykaraván pihent,
s visszavágyom azt
a felhőtlen nyugalmat,
mit karcsú ölelésed
reám hintett.

Nem volt miért írnom.
Pedig két hónapja
elkerül a hasogató komor,
s az álnok búdolog,
veled elég lett a kevés,
igen a nem, és
azóta is mindenegyes
dolog csak rólad dúdolog.

Leírom.
Pedig ma már
nem szorít magához puha kezed,
nem fordulsz már felém hittel,
s kevés a jelen, mit teremtettem.
Szerinted a jövőnket nem
írhatom múlt-tollal...
Pedig, igen! Kérlek, hidd el!