2013. január 6., vasárnap

Búcsú 

/2012. 03. 06./



Az év polcán - a nyár mögött -
egy új könyvet az ősz kötött,
s az augusztus-fonállal
szőtt történet
minden szeptemberi lapja
veled kezdődött,
mikor a világon minden
más érzés mellőzött.
Keltedig a Nap nem jött fel,
első szavadig néma volt
a világ,
szürkék a színek,
élettelenek a zöldek,
haloványak a kékek,
- s fakók a lilák -.
Míg nem láttalak:
őszült a lélek,
eltűnt a fiatal,
- mindenütt csak vének -
mégsem telt az idő,
megálltak az évek.
Könyvünkben a betűkből
az októberi szüretkor
- s az órák közt szünetkor -
téged szemeztelek,
s hatodikától az 
enyémnek neveztelek.
- Mint szerelmem magját -
talán túl hamar a lélek 
mély talajába vetettelek?
Bánatban engesztelő
könny voltál,
s a boldogságban
téged nevettelek.
Beteltem puha orcád íveivel,
- a szívet mosolyod így lepi el -
törékeny kezeid szorításával,
s az öleléssel:
karjaid örök társával.
November hava: az enyészet
- mi kettőnk közt volt -
megette az egészet.
Az odaadást vette el,
ajkaidról a vágyat,
s a tüzet szemedből...
Magára hagytuk a
magánnyal az ágyat,
s a lepedőn a gyűrődés
nem mozdul helyedről...
A parkban mást pihenni
nem enged a pad,
a folyó
- hol órákat álltunk a hídon -
mások alatt elapad,
s hiába hívom,
más kacaját
nem fújja felém a szél.
A lét ragaszkodik hozzád,
keményebben, mint az acél,
ám szívünk melegénél
erősebb volt a tél:
jegyzetté fagyott könyvünk
és emlékekké foszlott
a közös napló.
Emlékezetem
- egy érzéketlen tapló -
nem enged tőled el,
hiába tudom azt, hogy
tavaszra te adtad fel
- kettőnkbe vetett hitemet -,
márciusra elhalt az
őszben fogant kikelet.
Ma már egy betű
sem szól rólad,
elfogytak a lapok,
- a maradék hó olvad -
velük fogynak az
együtt töltött napok.
Nem lesznek többé
"bugyuta" bókok,
séták, vadkacsák,
s a kajla cs-s csókok,
se Adrienn, se Tapolca...
A szoba polca
helyett pedig
tűzre dobván titeket
- ti üressé dőlt hetek -
búcsút kell vennem
tőletek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése