A padon
/2011. 04. 02./
Egyedül ülök a padon.
Felhőhabokon úszó emlékgondolám
tárva-tár
elém egy távoli, fénybe hajló
láthatárt.
A napecset gondtalan
múltsugarat fest,
míg rád gondolok lényed bennem
kultuszalak lesz.
Egyedül ülök a padon.
A nap száraz helyre iszkol.
Lassan az égtenger éjhalán
milliárd csillagpikkely lubickol.
Elmém szerte a széllel süvítőn suhan,
s a semmibe kísér
a földszagú légruhába fújt rétillat,
hová a veled töltött
ősz hajú régcsuhába bújt lét illant.
Egyedül ülök a padon.
A természet hangos zenésze
félve csöndköntöst ölt.
Csak a végtelen ég hörög.
A víz színére - hol lelkem lődörög -
örök ködrög görög.
A feszült ősz-eső százezer cseppre szakad.
Mind feszes szálakon szalad,
ám helyed szárazon marad.
Egyedül ülök a padon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése