2013. május 10., péntek

Budapest és Linni

  /2013. 01. 04./



Budapest
illanó szmogfoltokat
pöfékel a hófehér
dérdunnára.
Visegrád felől mély
lélegzettel ereszkedik
a zavart köd
az álmos Dunára.
Dohányfüstöt serceg
cigarettámon át fáradt
tüdőmbe a gyújtó,
s ostoba gondolataim
tőled részegülnek a
hajléktalan oltalmat nyújtó
Szabadság-híd alatt.
Érzelmi másnapomat
nehézkesen, de enyhíti
majd ez a hideg rímfalat,
amit a dermedő,
lomha habok közé dobok.
A rianás vékony erei közt
- épp most - egy elveszett
ág véresen úszott,
megszínezték a belőlem
kitépett vérrozsdás horgok.
Kiszabadultam testileg,
de meddig maradok
még lélekben túszod?
Saját magam cellájába zárt,
láncra vert rab leszek,
ha nyakad édes gyümölcséből
mohón nem falok,
s ha tenyered puha ligetein
vadászleckét sem veszek.
Ajkadtól folyton újabb
csókküldetést kapok,
hiába,
lefegyverez a tekinteted,
s megkötöznek
feszes vonalaid.
E sorokat palackba zárt
búcsúnak is tekintheted:
többé nem akarok
az Ő gyanakvásaiban
lenni a "volt valakid"!
Inkább maradok egyedül
a gondoktól áradó
olajfoltos rakparton.
A magamra aggatott
rikító naivitást
a köd takarásában
talán rendbe rakhatom,
s lassan kezdem elhinni:
az önámítás farkasa vagyok
a remény báránybőrében.
Tudom jól, Linni,
hogy te is csak
Budapest egyik illanó
parfümje voltál
életem levegőjében...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése