Kortárs, nesze!

 /2012. 12. 28./

 

Panelmagányban szorongó,

nyomorúság hangú szólamok,

utcasarkon nevelkedett, kóborgó,

ütött-kopott, szakadt szólhamok.

Mondjátok, kedves önjelölt

’irodalmárok’, az életről csak

káromkodva szólhatok?

„Istenverte” kötőszavak,

mocskos toldalékoktól

rongyos nyelvek,

a kiböfögött szennyes szavak

után nagyokat nyeltek,

hiszen száraz és nyers,

trágárra kotyvasztott

szövegeket esztek.

Én márpedig egy falatot

sem kérek abból, amit

alpári, gyorsfagyasztott,

mirelit szavakból főztök.

Megőrjít az émelygés attól,

hogy „strici”, „faszomat”,

„hy” meg „csősztök”!

Trehányul kreált rímek,

s ma már a sor végén

bőven elég egy „lehet”,

egy „még” és a „talán”,

mert szókincs az nincs!

Hová lett? Talány…

Esetleg a tisztes irodalom

rozsdásodó lefolyója

és a szavak poshadó

csatornavize közt félúton.

Lehet, hogy – többekkel is –

teljesen egyedül kell lennem,

– és nem járok tévúton –

ám papírra kell vetnem:

Mégis, hogy van pofátok a

legnagyobb költőket tegezni?

A mai kortársnak

nevezett agymenésbe

én nem fogok nevezni.

Hasonlóakkal az agyamból

jókorát filéztek,

csak, hogy példaként

néhányat pontosan idézzek:

„…légyszaros égő

himbálódzik, és ez a kurva

hányinger nem múlik…”

akadnak még hasonló

vérmesen verselő vitézek:

„megbasztad-e,

vagy csak farkad érte?”

Remélem leírni

sokkal jobban megérte,

mint a népnek eladni.

Ígérem, én próbálom

sohasem feladni!

Olvass el egy Ady-t,

József Attilát, vagy Pilinszkyt,

és kérlek előbb gondolkozz!

Ha írsz, felejtsd el a whiskey-t,

otthon csak az ingből, és ne

az értelemből gombolkozz!

Ismétlem: az nem vers,

amiben hemzseg a „leszopsz”

és terjeng a „megbassza”!

Tanuld meg mi az eposz,

vagy esetleg a glossza,

egy „kurva anyád”-tól

csupán a szótagok száma

nő és a rím kerekedik.

Az üresen tátongó mondatok,

s a számos bugyuta szó

céltalanul keseredik.

Ha bunkó vagy, abból

soha sem lesz költészet!

Lesüllyed a magvasnak hitt

gondolat az enyészetig,

s az értelem helyett

majd az elbutulás

gyomrában emésztetik.

Legyen már mondandó,

egy cél, akár egy eszme!

Mindezek nélkül büdösen

erjed tovább a vers-cefre!

Ha pedig a józan népnek

erre van szüksége,

való igaz, lehet így is,

– mondanám, hogy bármi

mást, csak EZT NE! –

de, akkor tessék, itt van,

„kortárs”, nesze!